Néha kifejezetten röhejes, ahogy az élet időben és térben egymás mellé teszi a dolgait. Nem oly’ túl rég két hír futotta körbe a világsajtót, ezek a cikkecskék pedig pont elegendőek voltak ahhoz, hogy nagyjából olyan biztosnak lássam a jövőmet, mint a kihalófélben lévő fajok toplistása, a jávai orangután.

Az informatika már mindenhol megvetette a lábát. Zseniális programok, robotok dolgoznak az egészségügyi intézményekben, az ipar számos területén, az oktatásban és a szórakoztatásban. Eleddig egyetlen területre, a művészet közelébe nem merészkedett a tudomány. (Legalábbis e téren meglehetősen hiányos értesüléseim szerint.) És most már mindezt múlt időbe kell tenni, mert hogy zsenigyanús programozók elkészítették azt a programot, amellyel a megszólalásig valósághű Rembrandt festményeket készítenek a robotok.

A művelet azzal kezdődik, hogy betáplálják a szóban forgó (a tesztet a holland festő műveivel végezték) művész valamennyi alkotását. A gépagy ezek után mintákat keres, végigpásztázza ezredmilliméterről ezredmilliméterre az alkotásokat, megvizsgálja a szín- és ecsethasználatot, sőt, leméri, hogy egyes részleteknél hány réteget festett a neves háromnevű. Rávilágít arra, hogyan használja a fényt, milyen kompozícióba rendezi a tárgyakat, hogyan ragadja meg a modellt ülő vonásait. Meg persze egy csomó más mindent is górcső alá vesz, csak hogy megfejtse a mester titkát.

Gondolom, a folyamat hetekig, hónapokig is eltarthatott, mire Rembrandt 2. elkezdhetett dolgozni. Ekkor viszont olyan parádés képet festett, amelyért minden valamire való műkincshamisító és a komplett Christie’s aukciós ház a fél karját odaadta volna. A robot ugyanis egy olyan portrét kanyarított, amely minden jellegzetességében a korszakos mestert idézi. A sötét háttér, a drámai fénybeállítások, a színek mind zavarbaejtően rembrandtosak. A vásznat látva könnyen hihetnénk, hogy egy idáig ismeretlen remekmű került elő valamelyik porlepte padlásról. Ám valami mégsem stimmel. 

Rembrandt soha nem “csak” egy arcot festett. Modelljének minden esetben levegőt és időt is adott. Talán csak ő volt képes az öregséget úgy megfesteni, hogy a múzeumban orrbavág minket az elmúlás szaga és a szemünk előtt hervad el az, akit az örökkévalósággal ajándékozott meg. Portréi előtt állva nehéz eldönteni: vajon mi nézzük-e a modellt vagy ő figyel minket?

A gép festette képről viszont mindez hiányzik. De persze lehet, hogy csak az elmém játszik velem, hiszen pontosan tudom, hogy a munka egy zseniális algoritmusnak és nem a festő-géniusznak köszönhető. Mindenesetre bármennyire tökéleteset is alkot a gép, nem kérhető rajta számon, hogy lélek nélkül nem képes életet lehelni modelljébe.

Aztán itt van a másik hír, miszerint több országban drónokkal próbálják helyettesíteni a jövőben a postásokat. Indokként a szokásosat: a gazdasági érdekeket és a munkaerőhiányt jelölték meg. Értem én. A repülő drónpostás gond nélkül kiszállítja a küldeményeket akár több száz kilométerre is. Ha kell, éjjel dolgozik, nem vesz ki szabadnapot és a lépcsőzés miatt sem lesz visszeres a lába.Tehát Rembrandt után a technika számára már a kézbesítők is pótolhatók. Hogy ez a drónpostás megkérdezi-e majd a körzetében élő idős embereket a hogylétük felől, elfogad-e nyugdíj osztáskor a hálás öregektől egy szelet süteményt, az már nem erre a lapra tartozik. 

Végül itt hozom a mozaik harmadik darabkáját. Ez valami gyógyszerreklám, ami azzal gondolja vásárlásra ösztönözni az édesanyákat, hogy kijelenti: egy anyuka nem mehet betegszabadságra.

Lefordítom: téged, kedves sorstársam, nem lehet pótolni. Neked, akkor is húznod kell az igát, ha az összeesés határán állsz. Éppúgy nincs segítséged, mint ahogy jogod sincs néhány napra –  nagyon indokolt esetben –  ágynak esni. Mert nem lesz, aki átvegye tőled a stafétát arra a kis időre. (Milyen szépen kiegészítené ezt a pazar gondolatsort a háttérben megszólaló “Nékem olyan asszony kell, ha beteg is keljen fel!”– kezdetű örökbecsű…) 

Hát akkor jelen állás szerint ott tartunk, hogy a postások, az orvosok, az autófényezők, a zongorahangolók, a matematikusok, de még Rembrandt is simán helyettesíthetők. Csak mi, szülők nem, ha épp 40 fokos lázzal taknyosak vagyunk.