Kolovits elvtárs letette a telefont, mindig ideges arcán oldalt táncolni kezdett egy izomköteg. Megnyomta a titkárnő hívó gombot, mire kinyílt az ajtó és belépett Ilona, akit felettébb előnyös külseje miatt csak Szép Ilonkaként emlegettek a munkatársak. – Ilona kérem, hívja fel nekem Zagyvai kartársat! – adta ki az utasítást Kolovics. 

A nő kifordult és kapcsolta az igazgató elvtársnak az üzemi párttitkárt. A vonal végén erőltetett heherészéssel köszönt be a hívott. –  Pénteken látogatást tesz itt a miniszter elvtárs. Addigra szedd rendbe ezt az istenverte üzemet!  –  kezdett bele üdvözlés nélkül Kolovits. A vonal végén fojtott csend következett, mire az igazgató elvtárs egy hosszú mondatba fogott, amibe a népgazdasági érdeket, az ötéves tervet, a munkásosztály dicsőséges harcát aztán meg a fényes jövőbe menetelését is beleszőtte valahogy. Végül azt is hozzátette, hogy ez a találkozó neki személyesen mennyire fontos. 

Zagyvai pár perc múlva már Sarkadit, a szakszervezeti főbizalmit hívta és viccesen kiadta az ukázt. – Péntekre az összes szövőgép úgy ragyogjon, mint a Lenin szobor töke az előcsarnokban! –  Sarkadi gyomra erre maroknyira ugrott, mert tudta, hogy ha a párttitkár humorizál, akkor nagy baj van.

A szakszervezetis a szövöde brigádvezetőjét, Hunyadinét tárcsázta. Az csak nagysokára vette fel a telefont, a zakatoló gépektől nem hallotta a csörgést. Ám, mikor végre felemelte a kagylót, akkor sem lett sokkal okosabb. Foszlányokban eljutott hozzá valami a péntekről, a miniszter elvtársról, meg valamiféle új partvisokról, de a fejében nem állt össze a kép. 

Nemsokára azonban Sarkadi kartárs személyesen csörtetett be eligazítani a fejkendős asszonyokat. Mondandójában újdonság talán csak az volt, hogy a televízió is elkíséri a miniszter elvtársat. –  Nagy nap lesz ez nekünk! Takarítsák ki az üzemet! Csillogjon minden sarok, vakítson az a linóleum! Szabados kartárs majd a karbantartókkal fényesre suvickolja a szövőgépeket. Minden asszony tiszta köpenyt és fejkendőt vegyen! A takarításhoz a raktárból vételezhetnek három darab új partvist – sorolta egy szuszra, de a lelkesítőnek szánt beszéd csak lehajtott fejű szövőnőket meg olajos képű, egykedvű melósokat talált. 

Sértetten elviharzott a szónok, Hunyadiné maradt ott a gyűrött arcú, dagadt bokájú lányokkal, asszonyokkal. A kilátásba helyezett túlórához meg a miniszter elvtárs érkezésével járó felhajtáshoz nemigen fűlött a foga senkinek. A brigádvezető tanácstalanul állt a szövödei dolgozók gyűrűjében. De Hunyadinét nem olyan fából faragták, aki egykönnyen feladja. Úgy ismerte a néplelket, ahogy senki. Látta, hogy ebben a csatában neki érvként a népgazdasági érdeknél meg a szocialista tervgazdálkodás fontosságánál valami nyomósabbal kell előrukkolni. 

Egészen közel hajolt az unott szövőnők karéjában leghátul ácsorgó Balla Franciskához, aki vértelen szájával meg valószerűtlenül hóka bőrével egészen beleolvadt a szövöde hátterébe. A brigádvezető az átlátszó lány arcába súgta: – Na, mi van? Mit tudom én, ha idejön a televízió és valami filmrendező meglát téged, akár még filmcsillag is lehetsz, meg minden! Na, nem hallod? Kapkodd a lábad!…Franciska arcán halvány grimasz futott végig, sarkon fordult és a többiekkel együtt, lehajtott fejjel visszatért a munkájához. Nem mondott az semmit, csak műszak után hazafelé befordult az illatszer- és vegyiáru kereskedésbe.

A kérdéses napon megérkezett a miniszter elvtárs. Három nagy kocsi hozta őt és a többi öltönyös embert, két másik meg a tévéseket. A delegáció majdnem akkora feltűnést keltett aznap, mint Balla Franciska, aki mára hollófeketére festett haját gólyafészek nagyságú kontyba tűzte, és bőkezűen bánt a szemére kent kék festékkel is.

Ki is szúrta őt az operatőr. Miközben ráirányította kameráját, arra kérte a lányt, hogy ne a jobb, hanem a hanem a bal kezével fűzze be a szálat a gépbe, mert úgy majd jobban látható a munka a képernyőn. Szegény lány a suta kezével ügyetlenkedett, minduntalan elszakadt a szál, mégis elpróbáltatták vele vagy tízszer. Végül feladta a kamerás ember és csak annyit mondott, hogy akkor inkább mosolyogjon bele a masinába.

Franci ki tudja mire gondolt, tán’ pont Hunyadiné szavai jutottak az eszébe. Csípőre tette kezét és véznácska bal térdét keresztbe a jobb elé húzta. Nagy igyekezettel csücsöríteni is próbált, miközben bal kezével oldalt támaszt keresett a szövőgépen. Egy bizonytalan pillanatig úgy pózolt a rettenetes magas szárú cipőjében, ahogy Lollobrigidától látta a moziplakáton. A kameraman látva ezt kihajolt a masina mögül, száját valami mosolyfélére rántotta, aztán továbbállt.

Aznap este a kollektíva a televíziót nézte. A híradóban benne volt, amint Kolovits igazgató elvtárs a kelleténél hosszabban rázza a miniszter elvtárs kezét, majd Zagyvaival együtt belépnek a felzászlózott gyárépületbe. A következő snitten már a véget nem érő gyártósorokat mutatta a kamera, köztük feltűnt Sarkadi és egy villanásnyi időre Hunyadiné is. De Franciska nem volt sehol. A szövőgyár láthatatlan üdvöskéjét kivágták a filmből.

Ha tetszett ez a momológ blogbejegyzés, szívesen látlak hivatalos weboldalamon a szovegszabasz.hu-n, ahol minden olyan témát megtalálsz, ami a szöveges tartalmakkal kapcsolatos.